Dunakanyar SE - FTC partneri nap

2020.10.01

Szeptember 30-a fontos mérföldkő volt a Dunakanyar SE életében. Az legnagyobb szentendrei labdarúgó utánpótlás egyesület ünnepélyes ceremónia keretében régiós kiemelt partneri együttműködési megállapodást kötött a Ferencvárosi Torna Clubbal.A rendezvényt a Dunakanyar SE társelnöke Egervári Zsolt nyitotta meg és megemlítette személyes kötődését a Ferencvárosi Torna Clubbal. Beszélt továbbá arról, hogy ezzel a megállapodással a Szentendrén és a régióban focizó gyerekek számára nagyon komoly lehetőség nyílik meg. Ezek után Nagy László a Dunakanyar SE elnöke kinyilvánította, hogy az egyesület irányítását a 3 és fél hónapja átvevő vezetőség egyik stratégiai célkitűzése valósult meg azzal, hogy az ország legnépszerűbb labdarúgó egyesületének utánpótlásával egy nagyon szoros együttműködési megállapodást sikerült tető alá hozni. Meggyőződése szerint az együttműködés mindkét fél számára nagyon hasznos lesz, és elmondta azt is, hogy nagy büszkeséggel tölti el, hogy a Ferencváros ilyen potenciált lát a Dunakanyar SE-ben. Az FTC részéről az 1990-es években a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott csapat tagja Szűcs Mihály arról beszélt, hogy ez a megállapodás óriási lehetőséget jelent a környéken élő gyerekeknek. AZ FTC társadalmi kapcsolatokért felelős vezetője azt is elmondta, hogy tartalommal kívánják megtölteni az együttműködést, melynek rövid időn belül látható jelei lesznek. Végül Kiss-Baranyi Sándor az FTC utánpótlás szakmai vezetője a gyerekekhez szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a labdarúgás egy játék, melyet a pályán minden pillanatban élvezni kell. Kiemelte a nevelés fontosságát, valamint azt is, hogy ezzel az együttműködéssel mindkét fél, de reményei szerint a jelen lévő gyerekek nyernek majd. Ezek után a vezetők a Szentendre Önkormányzat képviselőjével, Pál Gábor Úrral együtt és a sajtó képviselőivel egy kötetlen beszélgetésen vettek részt, miközben a futballpályán a Fradi és a Dunakanyar SE két korosztályos csapata egy 2x35 perces jó hangulatú bemutató mérkőzést játszott.