Testbeszéd hatása sportoló gyermekünkre

estbeszédünknek legalább akkora hatása van gyermekeinkre, mint annak, amit mondunk. A metakommunikáció az egyik fontos vállfaja a kommunikációnak és komoly figyelmet érdemel. Ebbe beleértendő a gesztikuláció, testtartás, arckifejezések, hangsúlyozás és a szemkontaktus. Ugyanide vehetjük az érintést is, mint például a vállon veregetést vagy az ökölpacsit.

A sportolói környezetben is mára már mindennapossá vált a testbeszéd elhanyagolása és tudat alatt olyan üzeneteket is közvetíthetünk, amiknek negatív hatása van. Az oldalvonalról sok szülő már tisztában van azzal, hogy mekkora károkat okozhat, ha tiszteletlenül bánik a mérkőzés bírójával vagy az ellenfelet illeti oda nem illő jelzőkkel. Továbbá egyre többen vannak azzal is tisztában, hogy a sok jótanács bekiabálásával csak rosszat okoznak saját gyermeküknek és csapattársaiknak.

Mindemellett kutatások arra hívják fel a figyelmet, hogy a sportolók versenyhelyzetben inkább a testbeszédet fogják fel előbb, mint a kommunikáció bármely más formáját. A gyerekek egyáltalán nem hülyék és nagyon ügyesen értelmezik a testbeszédet, figyelnek minket és erre fel kell készülnünk. A pálya szélén amikor a gyermekeink ránk néznek egy pillanatra a játék hevében, azt kell, hogy lássák, hogy pozitív és támogató magatartást tanúsítunk és sugározzuk, hogy velük vagyunk lélekben.

Sajnos túl könnyű hibázni, lenézni a földre, vagy a fejünket a kezünkbe temetni vagy a szemünket forgatni egy kisebb-nagyobb hiba láttán. Vagy amikor a gyermek épp elhibáz egy fontos helyzetet, ami miatt valószínűleg veszíteni fog a csapata. A hatás jelentős és jogosan azt gondolhatják, "Jajj ne, már megint elszúrtam" vagy a rosszabbik verzió: "a szüleim megint csalódnak bennem". Mi, szülők a valóságban csalódottak leszünk, viszont a testbeszédünknek ezt nem feltétlenül kéne közölnie.

Amikor a dolgok kezdenek rossz irányba menni, a helyzet fokozódni fog és nyomás alatt a viselkedésünk meg fog változni. Gyakran ajánlunk a szülőknek, hogy alakítsanak ki pár megküzdési stratégiát vagy legalább gondolati úton legyen pár helyzet amire valahogy felkészülnek mielőtt a testük árulkodni kezdene.

Szóval mit tehetünk annak érdekében, hogy a testbeszedünk pozitív irányba fejlődjön a gyermekünk sport eseményein?

A gesztikulációnkat tudatosan a tapsolásra és a csapattársaik bíztatására használjuk akkor is, ha inkább ujjal mutogatnánk vagy a fejünket a tenyerünkbe temetnénk.

A komor, homlokráncolós, aggódó, mérges vagy nagy ritkán undorodást kifejező arckifejezésünket elfedhetjük gyermekünk iránt táplált pozitív érzésekkel, hogy inkább vidámságot közvetítsünk.

Egy laza testtartás is pozitív energiát tud közvetíteni, ha lehet, kerüljük el a keresztezett karokat és a fel-alá mászkálást a pálya szélén.

A kocsiban hazafelé úton tudatosan hagyjuk, hogy a gyermekünk irányítsa a beszélgetést. Viszont amennyiben ez nem jön természetesen a gyermekünknél, akkor tegyünk fel nyitott kérdéseket amire ki tudja fejteni véleményét a sportélményéről. Nincs abban semmi rossz, ha valakinek rosszul mennek a dolgai. Csak legyünk ott nekik, öleljük meg őket vagy tegyük a kezünket a vállukra, hogy éreztessük azt, hogy velük vagyunk. Ezeknek óriási hatása lehet a gyermek sportélményeire nézve. Ilyenkor a csend se kínos, a testbeszédünk szavak nélkül is a legjobb kommunikációs forma, ami sokkal fontosabb, mint pár dolog, amit szavakkal mondhatunk el.

Amire a gyermekeinknek szükségé van tőlünk az az, hogy folyamatosan támogassuk őket, amennyire tőlünk telik, akár a csúcson, akár épp a hullámvölgyben van a teljesítményük, szóban és nem-verbális úton egyaránt. Reméljük, hogy ezzel adtunk pár új gondolatot egy olyan területen, aminek a jelentőséget gyakran lebecsülik.

sportorvos.hu