Sportolóink előkelő díjazásban részesültek!

Több mint harminc pályázó, 24 díjazott a hagyományos évzáró Sportkarácsony ünnepségen. A város idén is elismerő díjakkal köszöntötte Szentendre legeredményesebb sportolóit. Az ünnepi Sportkarácsonyt a V8 konferenciatermében rendezték meg 2018. december 20-án.

2018-ban is rendkívül népszerűek voltak a városi sportesemények. Tavasszal a jótékonysági Nyuszifutás minden eddiginél több, csaknem négyszáz résztvevővel zajlott, a nevezők egy tonna tartós élelmiszert adtak össze a rászorulók javára! A Pilisi Tekerő kerékpáros kalandtúra immár jubileumi, tizedik évében, a Családok Évéhez csatlakozva ismét négy különböző túrahosszal várta a kerékpárosokat szeptember 8-án, a Postás strand rajtjánál. Összesen 605 bringás állt a rajtvonalhoz, a nevezők közül 74-en a legnehezebb távon, a 100 km hosszú, 2000 m szintemelkedéses Profi100-on indultak. Sok száz diák ismerkedhetett a sportágakkal ragyogó nyári napsütésben a szeptemberi Nagy sportágválasztón. Csatlakozva az Európai Mobilitási Héthez, közel 2200 szentendrei kisdiák nézte végig a bemutatókat, próbálta ki a közlekedési eszközöket, ismerkedett a rendőrség, a katonaság, a tűzoltóság feladataival az Őrzők napja és Autómentes nap rendezvényen a Duna korzón. A város nemcsak a fiatalokra gondol, a Városháza dísztermében hatalmas érdeklődés mellett, nagyon jó hangulatban zajlott a Szenior pingpong és a Szenior sakkbajnokság. A nagy sikerű versenyek közel félszáz résztvevővel Petricskó Zoltán alpolgármester ötlete alapján jöttek létre. Az egész napos bajnokságokon sok-sok díjat, jutalmat kaptak a szenior sportolók. A szemerkélő eső sem riasztotta el az idei jótékony célú Mikulásfutástól a sportos és segíteni kész szentendreieket. Együtt futott a Mikulással sok-sok vidám gyerek és felnőtt 2018. december 8-án délelőtt a Duna korzón. Több mint háromszázan álltak rajthoz, s hozták el a nevezéshez adományaikat, melyeket most is a rászoruló családoknak juttattak el a szervezők.

Sportkarácsony 2018

Az év utolsó eseményén, a Sportkarácsonyon adták át az idei kitüntető díjakat Szentendre legjobbjainak. A meghívott, közel nyolcvan szentendrei sportolót Verseghi-Nagy Miklós polgármester és Dombay Zsolt sporttanácsnok köszöntötte. A díjakat egyéni-csapat, profi-amatőr, gyermek, ifjúsági, felnőtt kategóriában kapták a város legeredményesebb sportolói kiemelkedő sportteljesítményükért. Az emlékplakett és oklevél mellett 10.000 Ft értékben Decathlon utalványt vehettek át a díjazottak.

Gratulálunk!

A díjazottak között volt röplabda csapatunk, Batáriné Balázs Erzsébet vezetésével:

Kiriakidis Eleni, Csipak Boró, Kiss Luca, Domján Flóra, Krachler Réka, Kovács Jázmin, Tűzkő Bíbor, Klinszky laura, Makó zsófi, Nitsch Lili, Törköly Kinga, Bokori Luca, Horváth Flóra, Szabó Eszter, Marosi luca, Engin Jázmin 

"Röplabda Ifjúsági Leány Profi Csapat A Dunakanyar SE 2004 évi alakulása óta a szakosztály legjobb eredményét érte el U 17 serdülő lány csapata az Országos Serdülő bajnokság 4. helyezésével. A 8 éve együtt dolgozó játékosok és fiatalabb tehetséges társaik alkották a csapatot."

Díjazásban részesült szakmai stábunk tagja, Özvegy Tamás is, aki 4 éve tanít a Móricz Zsigmond Gimnáziumban. Munkáját lelkiismeretesen végzi, tanítványai szeretik és tisztelik. A munkaközösségben vállalt feladatait maximálisan végzi. Az iskola labdarugó csapatával több meghirdetett versenyen is részt vesz. A sulifoci bajnokság rendszeres résztvevője. Osztályfőnöki tevékenysége példamutató. A Dunakanyar SE edzői tevékenységet folytat utánpótlás korú gyerekeknél. Korosztályos válogatott kapusedző, a magánéletben pedig kiváló családapa.
szentendre.hu