Röplabda: Szupermini bajnokságon jártunk!

Batári Csaba:
- Az Országos Szupermini Bajnokságon Szegeden megmérkőzött 2-es számú csapatunk is. A csapat tagjai: Varga Szilvi, Pircs Rebi, Aba Kriszti, Landmann Kincső, Dávid Vera, Lehoczki Zsófi és Meszlényi Nóri. A kategóriát, amelyben indultak nem pontozták, de 7 mérkőzésből 6-on teljesítmény alapján állíthatom azt, hogy jobban szerepeltünk, mint az ellenfelek. A lányoknak még sokat kell fejlődniük, hogy ennél is küzdelmesebb játékot tudjunk kialakítani, de úgy gondolom, ez a hétvége jó irányba terelte őket afelé, hogy ezt a célt megvalósítsuk. Gratulálok lányok, köszönjük szépen a részvételt, a szülőknek pedig a támogatást!

Bartha Kristóf:
- Kiemelt kategóriában indultak a lányok. A csoportban harmadik helyezést értük el, amivel a keresztjátékot a másik csoportmásodikka,l a Békéscsaba 1-es csapatával játszottuk, ahol a lányok nagyon nagy küzdést mutattak. 1-0-ról fordítani tudtunk és megnyertük a mérkőzést. A lányok a taktikai utasításokat betartva, nagyon szép védekezést produkálva játszottak. Sajnos ezután nagyon elfáradtunk fejben is és fizikálisan is, így csak a negyedik helyet tudtuk megszerezni. Összességében az őszi Szeged Kupa óta rengeteget fejlődtek a lányok mind védekezésben, mind támadásban. Az első három helyezett csapattal fel tudtuk venni a versenyt, nem volt különbség, csupán állóképességben, de technikailag és taktikailag partiban voltunk velük. Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert a pályán lévő elvárásaimnak próbáltak és sokszor eleget is tudtak tenni, ami nem mindig egyszerű. Nagyon nagy gratula jár nekik!!! A csapat tagjai: Spárta Zora, Kiss Zorka, Ott Zsófi, Pinke Lilla, Piros Janka, Gyürk Ilona.