Röplabda beszámolók az elmúlt hétvége legfontosabb eseményeiről

A Dunakanyar SE U13-as csapata Jászberényben játszott OMB fordulót. A lányok a fárasztó napot győzelemmel kezdték, a folytatásban pedig a későbbi győztestől kaptak ki 2:1 arányban. A rájátszásban még két meccset játszottunk, melyeket 2-3 ponttal vesztettük 2:1 arányban.

November 16-án, szombaton U13 OMB II. osztályában voltunk versenyen Dunaújvárosban. A 4 mérkőzésből kettőt nyertünk, kettőt vesztettünk és így szereztük meg a III. helyet. 

Bartha Kristóf értékelése: "A két elvesztett mérkőzésen és sajnos még a megnyert meccsen is koncentrációs problémák és taktikai fegyelmezetlenségek jöttek elő. A lányok a tornán helytálltak és tanultak a hibáikból. Ügyesednek folyamatosan!"

Az U17-es fiú csapatunk ismét részt vett egy OSB fordulón, ezúttal másik csoportbeosztással, Debrecenben. Batári Csaba beszámolója:
- Két mérkőzésen vettünk részt a srácokkal, első küzdelmünk az Újfehértói SK ellen 3:0-s győzelemmel zárult, a második mérkőzést Miskolc csapata ellen is győzelemként könyvelhetjük el 3:1-es arányban. Nyolc játékos vett részt a mostani OSB fordulón csapatunkból: Pejtsik Bota, Körtvélyessy Laci, Piros Ádi, Zsigó Ármin (csapatkapitány), Manton Benji, Manton Marcell, Papp Ádi, valamint egy új játékossal bővült a keret, aki egyben a nyolcadik tagja volt a fordulónak, Dóczi Attila. Mindenki szépen teljesített, a csapat egyre szebben és összeszokottabban mozog a pályán. Marci egyelőre a sérülése miatt még nem játszhatott, külön köszönet, amiért elkísérte a csapatot és bővítette a minimum létszámnak megfelelő kritériumot (8 fő), hogy ne büntessék meg a csapatot. Hiányzó játékosok a csapatból: Munkácsi Levi (sérült) és Lábán Barnabás. Köszönöm mindenkinek a most elmúlt hétvégét, remélem következő alkalommal már mindenki meggyógyul sérüléseiből, hogy teljes létszámban részt tudjunk venni a rákövetkező fordulón.

November 15-én az U15 csapat KMO fordulón vett részt a Szamos utcában, ahol a Dunakeszi és az MTK csapatával mérkőztünk meg. A lányok a Dunakeszi együttese ellen kezdtek. Az első szettben kissé megilletődve játszottak, de a mindent eldöntő 5. szettben heroikus küzdelemben csak két ponttal kaptak ki. Az MTK ellen is 2 szettben szoros eredményt értünk el, sok szép labdamenetet láthatunk.

November 9-10-én Szegeden rendezték a már hagyományos Markovics emléktornát. 2 szupermini csapattal vettünk részt a kétnapos eseményen, melyet Nagy Gabriella foglalt össze:
- Szombaton a csoportmérkőzésekkel kezdtünk. "A" csapatunk mindhárom ellenfelét legyőzte és ezzel csoportelsőként folytathatta vasárnap a rájátszást, az 1-6. helyért. Ott újra csoportmérkőzések következtek. Mindkét találkozón ellenfeleink jobbnak bizonyultak, így az utolsó mérkőzést az 5-6. helyért játszottuk a KESI 2. csapatával. Végül lányaink a 6. helyen zárták a tornát. "B" csapatunk a csoportmérkőzések során negyedik helyen végzett, a rájátszásban a 19-24. helyért folytatták vasárnap. Ott először hármas csoportból 1 mérkőzést nyertünk, így a helyosztón a 21. helyért játszhattunk Szombathely 2. csapatával, amit szintén sikerült megnyerni, így a legkisebbek győztesen fejezték be a kétnapos viadalt. Sok tapasztalatot szereztünk a hétvégén, ügyesek voltak a lányok. Gratulálok nekik!

A Szeged Kupáról Bartha Kristóf számolt be:

- Csapatunk szuperminiből feljövő és frissen igazolt játékosokból állt össze. Nagyon büszke vagyok rájuk, ugyanis az előkelő csoportmásodik helyet érték el a szombati napon, ahol a döntős BVSC csapatától kaptak csak ki. Vasárnap sajnos 3 mérkőzésen kikaptunk, de mind a háromnál megszorítottuk az ellenfelet és csak néhány ponttal kaptunk ki, nem voltak nagy különbségek. Végül az MTK ellen nyerni tudtunk nagyon nagy küzdéssel és így a 23. helyen végeztünk. Nagyon nagy elismerés jár a lányoknak, mert az utolsó meccsen is úgy küzdöttek és akartak, ahogy az én lelkivilágom is megkívánja! 2 nap alatt nagyon nagyot fejlődtek és a következő követelményekhez tudok ugrani, aminek külön örülök. Remélem ezt a fejlődési tendenciát fogják folytatni, mint mentalitásban, mint pedig játéktudásban. Gratulálok nekik!!!!!!!!