Majdnem száz páros indul az utánpótlás döntőn

Lezárult a pótnevezés is a kedden, a Lupa Beachen (Budakalász, Tó utca 1.) rajtoló utánpótlás országos bajnokság döntőjére. Két női korosztály teljesen betelt és több kategóriában is csak egy két üres hely maradt. A fiúknál viszont sajnos elég foghíjas a mezőny, ez alól az U22-es kategória a kivétel, ahol viszont több nevező volt, mint a lányoknál.

A női U18-as kategóriában túljelentkezés volt, így ott három páros is várólistára került. Mivel azt a kategóriát rendezik az utolsó napon, így addig, esetleges visszalépés esetén ők még előbbre léphetnek.

Az öt korosztályban összesen 15 szakosztály 97 páros adta le a nevezését, a lányoknál 11 egyesület (Beach Sport SE, Budaörsi DSE, BVSC-Zugló, Gödöllői RC, Kispest SE, ÓSSC, Strandröplabdázásért SE, SZESE, Szolnoki Sportcentrum, UTE, VSD), a fiúknál 7 klub (Dunaferr SE RA, Dunakanyar, Gödöllői RC, Pénzügyőr, Strandsport SE, Strandröplabdázásért SE, SZESE) képviselteti magát, amelyek közül három szerepel mindkét nemben.

Felhívjuk a versenyzők figyelmét, hogy a küzdelmek minden nap 9 órakor kezdődnek, regisztrálni pedig 8 órától lehet a meccskezdések időpontjáig! Mindenki hozza el magával azt a mezt, amit az 5*-os utánpótlás helyszíneken, illetve a felnőtt fordulókon kapott. Csak azok kivételek ez alól, AKIK NEM SZEREPELTEK ILYEN TORNÁN, ÉS ÍGY NEM KAPTAK ILYEN MEZT.

A játékosok belépése SAJÁT VERSENYÉNEK NAPJÁN INGYENES a strand területére, ez külön megerősítéshez nem kötött. A játékosok belépése további EGY OLYAN NAPON INGYENES, amikor a JÁTÉKOS NEM JÁTSZIK a versenyek ideje alatt (AUG. 7-12.)! Ennek a napnak a dátumát játékosnak ELŐZETESEN meg kell küldenie a belepo@sportugynokseg.hu email címre. Amennyiben a játékos 2 kategóriában indul, úgy 2 szabadon felhasználható napja van, amennyiben 3 kategóriában, úgy 3. stb.

A játékosok - saját versenyük napján - további 1 fő kísérőt INGYENESEN beléptethetnek a strand területére, AMENNYIBEN A KÍSÉRŐ NEVÉT A SAJÁT VERSENYNAPJÁT MEGELŐZŐ 2. NAPON ÉJFÉLIG elküldik a belepo@sportugynokseg.hu email címre! A játékosok - az 1 ingyenesen megjelölhető kísérőn kívül - további kísérőiket a strandon aktuális Sportjegy áraknak megfelelő összegekért tudják a strand területére beléptetni, ami az általános strandbelépőhöz viszonyítva 50%-os kedvezményt jelent. Az 50%-os kedvezménnyel kizárólag akkor élhetnek a további kísérők, amennyiben JÁTÉKOS ELŐZETESEN - A BELÉPÉST DÁTUMÁT MEGELŐZŐ NAPON 14.00-IG emailben a belepo@sportugynokseg.hu címre elküldte a kedvezménnyel belépők pontos nevét. Ebben az esetben nincs látszámhatár meghatározva.

A strandröplabda országos bajnokság döntőjének programja:

Augusztus 7: leány és fiú U22

Augusztus 8: leány és fiú U16

Augusztus 9: leány és fiú U20

Augusztus 10: leány és fiú U14, fiú U18, férfi selejtező

Augusztus 11: férfi és női főtábla

Augusztus 12: férfi és női elődöntő, döntő, leány U18

A VERSENYZŐK NÉVSORA:

U14 leány (8 induló)

Báder Júlia/Botyánszki Fanni (BVSC-Zugló)

Borsos Katalin/Györkös Panna (UTE)

Bútor Anna (Gödöllői RC)/Czeilinger Adrienn (SRSE)

Gyebnár Fanni/Szabó Anna (Gödöllői RC)

Kristóf Dóra/Ligárt Anna (Gödöllői RC)

Kun Stefánia/Zombory Lili (SRSE)

Orosz Henriett/Tóth Emese (SRSE)

Uhlmann Fanni/Varga Kinga (Beach Sport)

U14 fiú (7)

Béres Mátyás/Matyiák Zsolt (Dunaferr SE RA)

Gál Krisztián/Gyurcsó Gábor (Dunaferr SE RA)

Jakab Roland/Sipos Erik (Dunaferr SE RA)

Pász Olivér/Zsolnai Kevin (Dunaferr SE RA)

Peredi Zoltán/Szilágyi András (Dunaferr SE RA)

Rada Nándor/Tari Bence (SRSE)

Zeitler Mihály/Zrupkó Váradi Ádám Pénzügyőr SE)

U16 leány (11)

Balogh Borbála/Újvári Petra (ÓSSC)

Bábel Virág/Farkas Dorottya (ÓSSC)

Bánki Borka/Stankovics Alinda (Beach Sport)

Gál Csenge/Hajdú Lili (Szolnoki Sportcentrum)

Gubik Hanna (Beach Sport)/Gyűrűs Boróka (SRSE)

Kovács Kata/Örményi Annamária (SRSE)

Kömpf Gréta/Molnár Zsófia (Beach Sport)

Kristóf Dóra/Ligárt Anna (Gödöllői RC)

Kun Stefánia/Zombory Lili (SRSE)

Puskás Sára Noémi/Réthelyi Orsolya (Kispest SE)

Sótonyi Lili (VSD)/Takács Viktória (UTE)

U16 fiú (4)

Dóczi Domonkos/Udvarhelyi Márton (SRSE)

Berecz Levente/Kispál Balázs (Pénzügyőr SE)

Barnabás Máté/Éliás Balázs (Pénzügyőr SE)

Sándor Bernát/Suba Róbert Márk (Pénzügyőr SE)

U18 leány (19)

Horváth Flóra/Törköly Kinga (SRSE) 1289+1249=2538

Divényi Zita/Réthelyi Zsófia Ágota (Kispest SE) 855+997=1852

Petréd Imola/Szabó Zsófia Orsolya (ÓSSC) 887+911=1798

Vasvári Eszter/Vasvári Zsófia (SRSE) 632+704=1336

Puskás Sára Noémi/Réthelyi Orsolya (Kispest SE) 543+582=1125

Bátori Blanka/Gubik Hanna (Beach Sport) 308+813=1121

Gyűrűs Boróka/Horváth Anna (SRSE) 491+0=491

Ratkai Panna/Sorompó Kinga (Gödöllői RC) 207+235=442

Kovács Kata/Örményi Annamária (SRSE) 195+204=399

Sótonyi Lili (VSD)/Takács Viktória (UTE) 176+196=372

Faragó Emma (SRSE)/Puskás Petra Eszter (Kispest SE) 144+219=363

Baranyi Bella/Baranyi Kármen (Beach Sport) 196+160=356

Kirsch Kitti/Orosz Dóra (SRSE) 152+160=312

Gávris Zsófia Szabina/Szilágyi Júlia (Szolnoki Sportcentrum) 116+187=303

Kalmár Viktória/Tunyogi Dominika (Gödöllői RC) 148+148=296

Lisztes Lili/Sólyom Emese (UTE) 156+136=292

Balogh Zsuzsanna/Barta Karolina (Gödöllői RC) 194+92=286

Balogh Emma/Kis Dorottya (UTE) 108+112=220

Rékasi Sára/Szabó Petra (BDSE) 114+66=180

U18 fiú (6)

Barnabás Máté/Éliás Balázs (Pénzügyőr SE)

Berecz Levente/Kispál Balázs (Pénzügyőr SE)

Dóczi Norbert/Sárkány Dénes (Pénzügyőr SE)

Eperjessy Kristóf/Sándor Bence (Pénzügyőr SE)

Iván Gergő/Mikuláss Marcell (SRSE)

Sándor Bernát/Suba Róbert Márk (Pénzügyőr SE)

U20 lány (16)

Balogh Zsuzsanna/Barta Karolina (Gödöllői RC)

Baranyi Bella/Baranyi Kármen (Beach Sport)

Bede Gréta/Túróczi Enikő (Szolnoki Sportcentrum)

Bíró Csenge/Móri Blanka (SRSE)

Divényi Zita/Réthelyi Zsófia Ágota (Kispest SE)

Faragó Anna/Hajós Aliz (SRSE)

Faragó Emma (SRSE)/Puskás Petra Eszter (Kispest SE)

Harmat Borbála/Orbán Orsolya (Beach Sport)

Horváth Dóra/Tóth Laura (SZESE)

Horváth Flóra/Törköly Kinga (SRSE)

Kalmár Viktória/Tunyogi Dominika (Gödöllői RC)

Lakatos Dóra/Rékasi Sára (BDSE)

Lisztes Lili/Sólyom Emese (UTE)

Papp Dóra Lujza/Tátrai Nikolett (SRSE)

Petréd Imola/Szabó Zsófia Orsolya (ÓSSC)

Vasvári Eszter/Vasvári Zsófia (SRSE)

U20 fiú (6)

Czeilinger Bálint/Iványi Máté (Pénzügyőr SE)

Dóczi Norbert/Sárkány Dénes (Pénzügyőr SE)

Eperjessy Kristóf/Sándor Bence (Pénzügyőr SE)

Fülöp Péter/Mikuláss Marcell (SRSE)

Ghazal Jamil/Solti Péter (SRSE)

Gönczy Márton/Kortyis Dominik (Pénzügyőr SE)

U22 lány (10)

Császár Norina (UTE)/Juraszik Patrícia (SRSE)

Faragó Anna/Hajós Aliz (SRSE)

Harmat Borbála/Orbán Orsolya (Beach Sport)

Horváth Dóra/Tóth Laura (SZESE)

Horváth Flóra/Törköly Kinga (SRSE)

Horváth Zita/Radomszki Boglárka (Gödöllői RC)

Lisztes Lili/Sólyom Emese (UTE)

Papp Dóra Lujza/Tátrai Nikolett (SRSE)

Petréd Imola/Szabó Zsófia Orsolya (ÓSSC)

Vasvári Eszter/Vasvári Zsófia (SRSE)

U22 fiú (11)

Balogh Marcell/Kocsondi Dávid (Pénzügyőr SE)

Batári Csaba (Dunakanyar)/Kun Benedek (SRSE)

Bán Viktor/Rozgonyi Bálint (Pénzügyőr SE)

Benkő Balázs/Oláh Botond (SRSE)

Czeilinger Bálint/Iványi Máté (Pénzügyőr SE)

Eperjessy Kristóf/Sándor Bence (Pénzügyőr SE)

Falvay Balázs/Horváth Bálint (SZESE)

Ghazal Jamil/Solti Péter (SRSE)

Gönczy Márton/Kortyis Dominik (Pénzügyőr SE)

Hajós Artúr/Stréli Attila Bence (SRSE)

Kalmár Ákos (Strandsport SE)/Szabó Péter (Gödöllői RC)