Három napra Budapest lesz az európai röplabda fővárosa

November elején három napra Budapestre látogatnak Európa legjobb röplabdázói, illetve a sportág vezérkara, itt tartja ugyanis a CEV azt a gálavacsorát, amelyen az év legjobb játékosainak járó díjakat adják át. Emellett ugyancsak fővárosunkban tartják a 2018-2019-es Bajnokok Ligája-sorozat csoportkörének sorsolását és itt lesz bemutatva a jövő évi Európa-bajnokság logója is.

A sikeres Európa Liga-döntő után kapta az MRSZ azt a megtisztelő felkérést, hogy legyen házigazdája a CEV évvégi gálavacsorájának, illetve az azzal egybekötött BL-sorsolásnak, amelyre november 2-án kerül majd sor a Várkert Bazárban, illetve a budai várban lévő Hotel Hiltonban.

A sorsolásra meghívást kapott mind a negyven, Bajnokok Ligája csoportkörében résztvevő klub képviselője, míg az azt követő gálavacsorán kerülnek átadásra az év legjobb európai terem és strandröplabdázóinak járó díjak egy látványos műsor keretében.

A hivatalos program azonban már egy nappal korábban, november 1-én elkezdődik, mert ekkor - ugyancsak a Várkert Bazárban - mutatják be a 2019-es Európa-bajnokság logóit, amely azonban a következő tornákra is meghatározó, mert az Európai Röplabda Konföderáció vezetése egy olyan emblémát választott ki, amely nem csak a jövő évi női (amelynek egyik házigazdái vagyunk) és férfi kontinenstornáé, hanem az utána következő Eb-ké is lesz - természetesen némi nemzeti jellegű változtatásokkal.

Az eseményeken az európai szövetség teljes vezérkara mellett itt lesz a következő évi Eb-k házigazdáinak képviselői is, akik még november 3-án is Budapesten tartózkodnak majd, hiszen ezen a napon szervezőbizottsági ülést tartanak majd a lengyel-magyar-szlovák-török közös rendezésű kontinensbajnoksággal kapcsolatban, míg 2-án a CEV-nek lesz elnökségi ülése.

                                                                                                                       forrás:hunvolley.hu