Együttműködési megállapodás a szerb szövetséggel

2020.03.03

A K&H Női Magyar Kupa Döntő alkalmából Nyíregyházára látogatott a Szerb Röplabda Szövetség vezérkara Zoran Gajics elnök vezetésével. A két szövetség képviselői tárgyalásokat is folytattak a közös együttműködés lehetőségeiről és a közeljövőben erről szerződést is kötnek.

A megbeszéléseken mindkét szövetség a legmagasabb szinten képviseltette magát, hiszen magyar részről dr. Kovács Ferenc elnök, Ludvig Zsolt főtitkár és Baran Ádám, az MRSZ elnökségének tagja vett ezen részt, míg Szerbiából Zoran Gajics elnök - aki nem mellesleg déli szomszédjaink 2000-es sydneyi olimpián győztes férfiválogatottjának szövetségi kapitánya volt -, mellett a főtitkár, illetve a szövetség két alelnöke (egyikőjük az említett olimpiai bajnok csapat tagja, Mester Gyula) érkezett.

A tárgyalások folyamán olyan területeken egyeztek meg együttműködésről, mint

- edzőképzés

- utánpótlásnevelés

- közös válogatott programok

- klubok együttműködési lehetősége

- közös versenyek rendezésére való pályázat egy közös korosztályos Eb megrendezésére 2023-ban

Az együttműködésből a magyar röplabdázás csak profitálhat, hiszen jelenleg férfi és női fronton is Szerbia az Európa-bajnoki címvédő, a hölgyeknél pedig a világbajnok is.

A két küldöttség együtt tekintette meg a kupadöntőt is, amely után Zoran Gajics adta át a döntő MVP-jének járó díjat.
hunvolley.hu