Batári Csaba: „A 2020/2021-es szezonban megpróbáljuk az NB III-as mezőnyt elérni”

Batári Csaba: "A szentendrei labdarúgásért mindenre hajlandó vagyok" - címmel megjelent interjú a https://blog.footballfactor.hu oldalon olvasható, melyet most változtatás nélkül közlünk:

Tatabányán mutatkozott be az élvonalban, de a Budapest Honvéd 1985-ös bajnokcsapatának is tagja lehetett. Batári Csaba Újpesten nevelkedett, ám a sors furcsa fintoraként a Ferencváros első csapatában éppen az akkori Dózsa ellen debütált. A maholnap már az ötvennegyedik születésnapját ünneplő egykori remek csatár meglehetősen messze került az élvonaltól, de nem a fővárostól. A Dunakanyar SE a középkorú férfi "gyermeke", aki egyben a Szentendre Városi Sport Egyesület szakmai igazgatója, illetve a Pest megyei I. osztályban szereplő felnőtt gárda egyik trénere. Márpedig a szisztematikusan építkező egyesületnek felettébb nagy céljai vannak.

- Szóval akkor irány az NB III?

- Amikor Dombay Zsolt barátommal és kollégámmal nagyjából nyolc éve munkához láttunk, akkor azt fogalmaztuk meg, induljunk el a legalacsonyabb osztályban, és - mivel a Dunakanyar SE nevelőklub - amikor az utánpótláskorú játékosok ifjúsági korba érnek, kezdjük el őket beépíteni felnőtt szintre, és a Szentendre VSE színeibe szerződtessük, majd kettős igazolással már játszhatnak a felnőtt mezőnyben - vágott bele a történetbe Batári Csaba. - Úgy voltunk vele, majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. A megyei harmadosztályban eltöltöttünk egy évet, majd a második esztendőben a gyerekek beértek úgy, hogy 1995-96-os korosztályú labdarúgóink voltak. Ezek a srácok évről évre erősödtek bele a mezőnybe, hiszen a megyei második vonalban eltöltöttünk két évet, és onnan is sikerült felkerülnünk a megyei első osztályba. Megpróbáltuk tavaly benntartani a csapatot, mert ez már egy nagy ugrás volt, lévén nagy a különbség a két osztály között. Tulajdonképpen itt már félprofi mezőny van, ahol szerepet kap a pénz, a körülmények, az egyéb feltételek. Ebben a ligában úgy gondolom, sikerült azt a célt elérnünk, hogy a biztonságos középmezőnybe odaérjen a gárda. Ez a kilencedik hely, ahol végeztünk az ősszel, az elvárásainknak megfelelő pozíció, mert azt mondtuk a nyáron, hogy jó lenne a nyolcadik, kilencedik, tízedik helyezés közül valamelyiket elérni. Előrébb is végezhettünk volna, de tudja, hogy van, a sportban és legfőképp a futballban a "ha..." teljesen felesleges. Dolgoznunk kell tovább, ugyanis nagyon bízom abban, hogy jövőre sikerül még némi erősítést véghez vinnünk, illetve a jelenleg ifista korú fiatalok közül - miután van néhány nagyon tehetséges labdarúgónk -, szeretnénk néhányukat a tavasz folyamán egyre többet szerepeltetni a felnőttek között, azaz rájuk támaszkodva szeretnénk elérni, hogy tudjuk tartani ezt a pozíciót. És a 2019/2020-as szezonban már a megerősödött futballistákkal és az esetleg hozzánk jönni akaró és beépíthető labdarúgókkal nekimegyünk az ötödik-nyolcadik hely valamelyikéért. Aztán a rá következő évadban szeretnénk dobbantani, a 2020/2021-es szezonban megpróbáljuk az NB III-as mezőnyt elérni.

- Nagyon céltudatosnak, sikerorientáltnak tűnik.

- Fel van minden építve, mert amikor Dombay Zsolt barátommal megkomponáltuk ezt a koncepciót, hogy a Dunakanyar SE-ből az utánpótlás-játékosok jelentsék a bázist, tudtuk, hogy anyagilag nem állunk úgy, hogy máshonnan vásároljunk és fizessünk futballistákat. Amit idáig elterveztünk, abból minden ül, tudjuk hozni a szinteket. A nagy kérdés az lesz, hogy a következő esztendőben tudunk-e előrébb lépni? Amennyiben igen, akkor úgy érzem, az azt követő szezonban jó eséllyel kandidálunk a harmadosztályra.

- Mit tapasztal, vonzó klub a Szentendre VSE a játékosok körében? És itt most elsősorban nem az anyagiakra gondolok, hanem a miliőre, a közegre, mert bár egyre kevesebben vannak, de szerencsére azért még találni olyan sportembereket, akik nem azt nézik, mennyire hangosan cseng a kassza.

- Nagyon nehéz ma már az anyagiakat mindenen kívül hagyni. Azok a játékosok, akik az utánpótlásból felnőttek, ők adják a gerincét az első csapatnak. Melléjük tudtunk találni olyan játékosokat, akik szívesen jönnek hozzánk futballozni, mint például az élvonalat és Finnországot is megjárt Balogh Balázs, akinek a rutinja hatalmas segítség a fiataloknak, vagy említhetem Kara Danit a kapuban, aki NB III-as mezőnyből került ide. Ő is szentendrei srác, így ebben talán szerencsénk is van, de jól érzi magát nálunk ebben a közösségben, és úgy érzem, megtalálja a számítását. De éppenséggel mondhatnám Lanczkor Gabit, aki nap, mint nap messziről jön hozzánk. Ajánlottam neki egy életmodellt, amiben úgy néz ki, partner. Mint edzőt akarnám felépíteni, az utánpótlás-nevelésbe bevinni őt, és ennek kapcsán el is küldtem a C-licencre, hogy végezze el. Nem titok, szeretném alkalmazni a Dunakanyar Sport Egyesületben, mert jó vénájú gyerek és szeretik a fiatalok. Rajta kívül az itteni játékosainkat tekintve néhányukat sikerült beépítenem az SZVSE-be, mivel Szíjj Krisztián és Faragó Dávid viszi az utánpótlás-csapatainkat, de itt van Szalai Áron példája is. Amikor a BKV Előréhez kerültem, elvittem magammal a közlekedésiekhez, és manapság gyakorlatilag ő a vezetőedző a csapatnál, mindemellett futballozik nálunk a megyei első osztályban. Összességében tehát vonzóvá tudom a labdarúgóinknak tenni azt a környezetet, ami nem csupán külsőségekben vonzó, hiszen most már megépült a nagy műfüves pályánk, és az valami csoda, mert a füves mellett egy nagy műfüves játékterünk van, és mindkettő világítással rendelkezik, nem szólva arról, hogy az öltözőépület kulturált, jól néz ki, mi több, büfé működik már az öltözőépületben is. Ráadásul egy hússzor negyvenméteres kis műfüves pályát is sikerült palánkkal beépíteni.

- Volt szerencsém látni, amikor megtermett, mogorva, mélabús markológépek meredtek a ledózerolt területre, így pontosan értem és tudom, miről beszél.

- Nem túlzok, amikor azt mondom, fantasztikus fejlődésen mentünk keresztül, de a körülményeink javulása mellett a másik fontos dolog az, amit fentebb említettem, hogy olyan életpályát tudok ezeknek a játékosoknak felmutatni, amiben ők is megtalálhatják a maguk jövőjét, nem mellékesen jól érzik magukat nálunk. Híre ment ennek, mert külsősök jelentkeznek, hogy szeretnének idejönni, futballozni. Nemcsak az van, hogy a saját nevelésű játékosaink, akiket én gondolok, hanem megindult egy kívülről jövő áramlat. Idekerülnek, és bizony próbajátékon vesznek részt, mi pedig szemezgetünk, közülük kik azok, akiket be tudunk hozni a felnőtt csapatba, megfelel a szellemisége a mi labdarúgó-kultúránknak, netán kívülállóként másként látja a dolgokat és nem tud bekerülni ebbe a közegbe. Ezt mind felmérjük és többek között ez alapján hozzuk meg a döntéseinket az igazolásoknál.

- Egyfajta életút az öné is, amire feltételezhetően nagyon büszke. Nem megbántva az itt dolgozókat, a megyében tevékenykedőket, de az soha nem jutott eszébe, hogy miután megfordult labdarúgóként az NB I-ben, megjárta az Újpestet és a Ferencvárost, talán nem is NB III-as vagy NB II-es szinten lenne a helye?

- Az a helyzet, hogy a Dunakanyar Sport Egyesületet - bár önnek ezt talán nem kell bemutatnom - a nulla alól, a mínuszból kellett felépíteni. Dolgoztam annak idején, mint az edzőbizottság vezetője a Pest Megyei Labdarúgó Szövetségben, és nagyon jó válaszokat kaptam azoktól, akikkel együtt tudtam működni, szerettek a kollégák. Az edzőképzést is vezettem, a D-licencet csináltam, no és B-licences továbbképzéseket indítottunk. Soha nem voltam törtető, aki önmagát próbálja előtérbe tolni, hogy legyek valahol edző magasabb szinten, mert egyrészt tetszett az a munka, amit végeztem a megyében, amatőr szinten, illetve nagyon lekötött az, hogy a Dunakanyar Sport Egyesületből egy profi utánpótlás-nevelő klubot hozzak létre. A szentendrei labdarúgásért mindenre hajlandó vagyok, még arra is, hogy feláldozzam akár a saját karrieremet is annak oltárán, hogy elérjük, amit célul tűztünk ki, hogy igenis oda tudjuk tenni az NB III-ba a VSE-t, elérjük, ami tulajdonképpen korábban már megvalósult. NB I B-s gárda is volt a Kossuth KFSE, ami még akkor is igaz, ha katonacsapatként létezett. Azt mindenképpen szem előtt tartom, fontos, hogy a szentendrei futballt próbáljuk meg visszahozni a régi helyzetébe, igenis legyen északon NB III-as alakulat, mert jelen pillanatban, ha körülnézünk ezen a palettán, Dorogig kell mennünk, ahol ugye NB II-es egylet van, no és Budapesten sincs sok. Na már most ez minden energiámat leköti, holott szívesen dolgoztam volna profi csapatoknál, mert az mindig kihívás, lévén olyan játékosokkal tud foglalkozni az edző, ami tényleg az a színvonal, amihez az ember nagyon szívesen adja a nevét, és menne, csinálná. Nekem ez jutott, de mondom még egyszer, soha nem mentem egy klubhoz sem oda, hogy vegyenek magukhoz edzőként. Amikor nem is olyan nagyon régen a BKV Előréhez kerültem, akkor sem magamtól mentem, hanem a régi kapcsolat révén gondolt rám Mátyás Tibor szakosztályelnök, akivel még játékosként együtt futballoztunk a BKV-ban, és az ő felkérésére vállaltam el a feladatot. Nem volt célom, hogy mindenáron feljebb kerüljek, és magasabb szintre jussak. Életút? Igaza van, mert valóban a szentendrei labdarúgásért élek, azért, hogy megvalósítsam a céljaimat, az álmaimat, ami nemcsak az enyém, hanem mindannyiunké.

- Ha már szóba hozta: a harmadosztályú BKV Előrével való együttműködésnek miért szakadt vége?

- Lényegében a mai napig kiváló a kapcsolatom az ottani vezetéssel. Amennyiben megnézi, jelen pillanatban a Szentendre VSE-nek hány közlekedési kötődésű tagja van, Kara Dánielt, Lanckor Gábort és Németh Áront nyugodtan idevehetem, mert bár utóbbi Dunakanyar SE-s, úgy került aztán Újpestre, majd onnan a BKV Előrébe, de lényegében saját nevelésű játékos. Aztán ott van Ádám Erik, aki Újpesten nevelkedett, de én hoztam el Leányfaluról, annak idején a Dunakanyar SE játékosaként volt itt nálunk, gyakorlatilag tehát ő is saját nevelésű labdarúgó, igaz, bejárt egy nagyobb vargabetűt, mielőtt visszakerült hozzánk. Ám hogy a kérdésére visszatérjek, olyannyira nem szakadt meg a kapcsolatom a BKV-val, hogy Mátyás Tibivel nagyon sokszor konzultálunk, aki kikéri a véleményemet bizonyos dolgokban, mint ahogy nagyon sokszor én is kikérem az övét, ha olyan segítségre van szükségem. Ha tehetem, és nem ütköznek a programjaink, el szoktam járni a csapat mérkőzéseire, legutóbb Felcsúton voltam lenn, a helyi második számú gárda elleni bajnokin, mi több, a csapat buszával utaztam. Amikor a döntést meghoztam, hogy a BKV Előre kispadjáról felállok, és nem csinálom tovább, annak a hátterében az állt, hogy nem akartam a társulatnál adott esetben eljutni olyan szintre, a kiesés felé sodródó alakulatot addig akarom vinni és menteni, hogy a végén rosszul sül el a dolog.

- Nem érzi azt, hogy megfutamodott?

- Úgy gondoltam, lehet, hogy a váltás jót tenne a gárdának. Még nem voltunk kieső helyen, de lemondtam, mert kellett, hogy egy új arc jöjjön, és ez a saját döntésem volt, bár amikor Mátyás Tibivel egyeztettem, még ragaszkodott hozzám, de amikor otthon a Tállyától kikaptunk 2-0-ra nagyon rossz játékvezetés mellett, akkor elhatároztam, végleges, hogy lemondok, és így elfogadta. Nem gondolom, hogy rosszul döntöttem volna, hiszen a BKV sem jött ki rosszul a dologból, meg aztán a klubért cselekedtem, mert az életemnek az Előre mindig is fontos része volt az életemnek és az is marad.